Borsod-Abaúj-Zemplén megye a honfoglalás időszakából is kiemelkedő leletekkel büszkélkedhet. Az akkori katonai elit gazdag leletanyagával már korábban foglalkoztunk, most egy igen ritka, Miskolcon talált ereklyetartó mellkereszt következik. A „találmány” rávilágít a letelepedést követő évtizedek változó szokásaira, a kereszténység lassú térnyerésének időszakára és a betelepülő besenyő csoportok sorsára.
Homokbányászást folytattak 1959. május elején az egykori miskolci repülőtér tartalékterületén, amikor honfoglalás kori sírok láttak napvilágot. Miután a Magyar Légiforgalmi Vállalat központi és miskolci vezetőségével megállapodtak, május 5. és 15. között zajlott a leletmentő ásatás, amelynek eredményeként tíz sírból álló honfoglalás kori temető látott napvilágot. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a lelőhelytől úgy 200 méterre korábban már feltártak egy honfoglalás kori temetőt.
Mellékletek csupán két sírban voltak. Az egyikben egy gyermek váza mellett pasztagyöngyöket, a másikban egy igen ritka ereklyetartó mellkeresztet fedeztek fel, amely a 10. század második feléből származhat. Az első hat sírt részben, a hetediket teljesen feldúlták. Szerencsére a 8. érintetlen maradt, ahol a szegycsont felett egy bronz mellkereszt várt a régészre. A férfi mellkasán feküdt az egykor aranyozott, öntött bronz, felfüggeszthető ereklyetartó.
Mit értünk valójában mellkereszten? Manapság divatból és/vagy vallási meggyőződésből szokták nyakláncként hordani a keresztet. Olyan szubkultúráknál, mint például a rappereké, szinte kötelező kiegészítője öltözködésüknek. Merőben más volt a helyzet viszont a kereszténység korai szakaszában, a 4-5. században. Eleinte csak egyes római császárok, a pápák, bíborosok, püspökök, apátok, prelátusok viselték a mellkasukon, láncon, vagy zsinóron a ruházat fölött vagy alatt lógó, ezüstből, aranyból, drágakövekkel kirakva készült feszületet. A lassan kialakuló a bizánci katolikus egyházban aztán már az egyszerű papok is magukra akasztották, de a laikus hívők között még nem terjedt el.
A divat keletről áradt szét a római katolikus felekezetekben is. A mellkereszt a klérus, főként a magasabb rendű vagy az idősebb papság tagjainak státuszszimbólumává vált, de ahogy lenni szokott, ezt egyre több laikus is elkezdte utánozni. A 8. századtól a kereszteket a módosabb hívők tiszteletből, esetleg amulettként viselték és a sírba is elkísérte őket. Ritka köztük a nemesfém darab, annál több az ólom. Már megjelent az előlapjukon Krisztus a glóriával, a másik oldalon az Istenanyával. A kereszt két része pontosan egymásba illik, amit szegeccsel összekapcsolt alsó és felső csuklópántokkal erősítettek egymáshoz, belül üreget képezve, amelyben ereklyét helyezhettek el.
Az ilyen típusú tárgyakat a Közel-Keleten a 6–7. század folyamán a bizánci kultúrkörben kezdték el készíteni. Formakincse, díszítőmotívumai az évszázadok alatt alig változtak. A magyarországi ereklyetartó mellkeresztek a keleti kereszténységet felvevő Kijevi Rusz felől is érkezhettek, de a honfoglalás utáni, 10–11. századra keltezett leletek többsége inkább a szentföldi típushoz tartozik. Egyszerűbbek, száruk tagolatlan, analógiáik Délkelet-Európából ismertek. Néhány lelet talán helyi másolat, illetve balkáni műhelyek közvetítését sem vetik el a szakemberek.
Ez a divathullám a magyarság Kárpát-medencében való letelepedésével és államszervezésével egyidejűleg terjedt el. Rajtuk keresztül tetten érhető a bizánci kereszténység közvetlen hatása, a Bizánci Birodalom keleti tartományaival összekötő kereskedelem, de zarándokutakról hozott emléktárgyak is lehettek. A 11. századtól, a többnyire szentek mellképét ábrázoló – medalionos kijevi kereszteket a 12-13. században tovább használhatták, viszont a szentföldi típusúak addigra már kiszorultak a piacról.
Korai keresztény mellkeresztek az Árpád kori sírokban szórványosan kerülnek elő. Ezek a keresztek még nem feszületek. Jézust nem megfeszítve, hanem áldásosztás közben ábrázolták. A keresztek hátoldalán általában egy nőalakot jeleníttettek meg. Az előlap és hátlap főalakját négy-négy angyal, apostol vagy szent veszi körbe. Egy 11-12. századi ereklyetartó mellkereszt előlapja a tatai Bencés apátság területén került elő. A 9. századi tiszaeszlári az úgynevezett szentföldi típusú ereklyetartó mellkeresztek közé tartozik. Hasonló lelet ismert Négyszállásról, Tótkomlósról és Hódmezővásárhelyről is, a 11. század második feléből. Igen sok mellkereszt származik Bulgáriából, amiket a szófiai régészeti múzeumban őriznek, de Szerbia és Románia sem sokkal marad el mögötte. Az öntött bronz változatok egészen a mai Csehország és Olaszország területéig népszerűek maradtak.
A miskolci ereklyetartó mellkereszt két, egymást pontosan fedő részén három kiálló rész (orr) figyelhető meg. Ezeken futottak át az egészet egybetartó szegecsek. Egy hornyolt láncszem maradt meg a láncból, amin függött a latin kereszt, amelynek alsó szára hosszabb a többinél és a végük felé kiszélesedik. Előlapjára a Megváltó alakját körszakállal, vállig érő hajjal, hosszú, csíkos tunikában, mögötte kereszttel és dicsfénnyel, trapéz alakú lábtartóra helyezett lábakkal, elég egyszerű, mégis finom kivitelben vésték fel. Nem a megfeszített, hanem az imádkozó, mindent átölelő Jézust bizánci jellegű főpapi öltözetben ábrázolták. Jobb karja fölött görögül a „Jézus Krisztus” felirat, feje fölött geometriai ábra látható.
A hátoldalba Mária alakját vésték, ugyancsak hosszú, csíkos ruhájából alig látszik ki a lábfeje és a fején dicsfénnyel. Éppen imádkozik, könyörgő, közbenjáró mozdulatot tesz. Jobb és bal karja mellett két sorban görög betűkből az „Istenanya, Istenszülő” felirat olvasható. Az ereklyetartó valószínűleg 10. századi, mivel a 11. századtól ábrázolt töviskoszorú itt még hiányzik. A lapos vésés a kis-ázsiai típusra jellemző, párhuzamai Palesztinából, legkorábbi darabjai Szíriából és Egyiptomból származnak, majd a Fekete-tenger vidékén át jutottak el Bulgáriába. Az ereklyetartó belsejébe nem az ekkoriban szokásos textildarabot, vagy csontszilánkot, hanem inkább földet helyeztek.
A 950 és 1050 között eltemetett férfi csontvázának jellege eltér a temető többi sírjától. Mivel a lelőhely Szirmabesenyő mellett található, elképzelhető, hogy egy vezető besenyő hozta magával a keresztet a Fekete-tenger partjáról. Egy besenyő csoport és egy honfoglaló magyar csoport temetkezett elkülönülve, 200 méterre egymástól?
A honfoglalást követő évtizedekben a mellkeresztek a pogány rítus szerint eltemetett halottak tulajdonai voltak. A kereszténység már nagyon közel járt ahhoz, hogy mindent korábbi vallást eltöröljön Magyarország területén, ám az ősi vallás, a hagyomány még erőteljesen élt a népesség gondolatvilágában. Példa lehet erre az a tény is, amelyet iskolai tanulmányainkból mindannyian ismerünk: Géza fejedelem ugyan megkeresztelkedett, de a pogány vallást továbbra is gyakorolta, és egyszerre szolgált két urat…
Szerző: Safranka János
Szerkesztő: Bethlen Tamás
(A sorozatban megjelenő további írásaink itt olvashatóak.)
Borsod-Abaúj-Zemplén megye csodás régészeti leletei
Mondhatnak és írhatnak bármit BAZ megyéről, az észak-keleti régió csodás tájai, szépséges vidékei, fantasztikus látnivalói utánozhatatlan élményeket kínálnak az ide érkező kíváncsi turistáknak. Aki csak egy kicsit is fogékony a történelem tanulságaira, elképesztő mennyiségű emléket talál a területen. Ezek nagy részét az itt élő régészek tárták fel és értékelték, elemezték, hogy a mai kor emberei megcsodálhassák azokat a helyi múzeumok és kiállítások vitrinjeiben. Sok idő eltelt és sok minden történt a Bársony János ügyvéd házának 1891-es alapozásakor előkerült szakócák felfedezése és az M30-as autópálya ásatásai között, szinte felsorolhatatlan leletet és értékes kincset ástak ki a föld alól a szakemberek. A Borsod24 sorozata a legszebb, legkülönlegesebb, legjelentősebb 10 tárgyat igyekszik bemutatni jelen sorozatában, reménykedve abban, hogy még inkább ráirányítja a helybéliek figyelmét arra tényre, mennyire szerencsések is vagyunk, hogy ezen a vidéken éljük mindennapjainkat.
